
Önismeret fejlesztése
Az önismeret fejlesztése egy fontos, de nehéz feladat. Hogyan csináld? Olvasd el cikkemet, és tedd meg a lépéseket!
Szeretettel köszöntelek téged kedves Olvasó!
Ugye benned is felmerült már az a kérdés, vajon ki is vagy te és miért születtél erre a földre?
Bennem ez a kérdés harminc évesen merült fel. Egy egyszerű ember révén nem igazán gondolkodtam ezen, bevallom nektek, mindaddig a pillanatig, amíg az élet oda nem vezetett, hogy fejlődni kell. Az én utam a sporttal indult el. Sokat szaladgáltam gyerekkoromban, viszont ez felnőttkorra igen korlátozott lett. Vagyis lustává válltam, a hasam mindig is szerettem, és ez látszott is rajtam.
Amit szeretnék veletek igazán megosztani az az, hogy lelkileg nem éreztem magam jól, nem tudtam hová tartok, mit akarok, nem volt tervem, és lássuk be azt, hogy harminc évesen egy ember valamit felmutat.
Nekem ami jutott, vagy amit képviseltem: a munka, a vendéglátás, amiben dolgoztam. Magamat háttérbe szorítva kerestem, menekültem magam elől több esetben a munkámba. Nem igazán volt rendes életem, nem is szerettem magam. A kérdés feltétele után keresni kezdtem a válaszokat. Egy nagy zűrzavar volt, amit bennem és magam köré teremtettem. Mégis egyszer elegem lett és azt mondtam: nem, nem, ez így nem jó és szeretnék jobb lenni, valamit képviselni, amiben én magam lehetek ki teljesedhetek.
Így érkezett az életembe az önfejlesztés, amivel foglalkozom, magammal és csapatban másokkal. Érdekelnek az emberek mert sok tapasztaltot gyűjthettek. Rátaláltam egy olyan lehetőségre, amivel igazán megtudhatom és másoknak is esélyt adhatok arra, hogy meg tudhassák, kik is valójában. Azt hisszük, ismerjük önmagunk, pedig nem így van. Sokkal több van bennünk, mint azt hinnénk.
Találd meg és keresd, ki is vagy te valójában!
Az önismeret fejlesztése egy fontos, de nehéz feladat. Hogyan csináld? Olvasd el cikkemet, és tedd meg a lépéseket!
Sokat hallani manapság a coachingról. De miből áll és hogyan is zajlik a gyakorlatban a coaching folyamata?
Ha szeretnél értesülni az új blog cikkekről, hasznos tartalmakról, akkor iratkozz fel a hírlevelemre.
Írj nekem!
2024 © Önfejlesztés, tudatos gondolkodás, coaching – Tudatosgondolkodas.hu | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | Készítette: Hedi Webdesign