Hogyan vették el a szabadságodat?

Hogyan érheted el a szabadságot?

 

Szervusztok kedves olvasók! 

 

A mai írásomban arról osztom meg veletek gondolatimat, milyen mértékben fontos a szabadság, és ezt hogyan érheted el. 

 

Mit jelent a szabadság? 

 

A szó jelentése többek számára ismeretlen. Valaha tudták – ma már történelem. 

 

Hogyan Fosztották meg az embert a szabadságtól?

 

Régen az ember teljesen önellátó volt. Minden maga termelt meg. A mezőgazdaság egy húzóágazat volt, sok család abból élt, amit megtermelt. 

Ha felesleget képeztek – eladták. Megvolt a betevő falat is és anyagi javak is létrejöttek belőle. 

Mindenki értett valamihez. A paraszt ember egy olyan ember, aki ha nem lett volna  -és ma sem lenne – a városon élő embereknek bizony felkopna az álluk. 

A paraszt mindig próbálkozott, gondolkodott és cselekedett. Nem éltek fényűzésben, viszont mindenük megvolt. 

Első sorban a nyugalom, ami létfontosságú. Nekik senki sem parancsolt. Kimentek korán dolgozni, délben megpihentek, majd este folytatták. 

Minden, amit szerettek volna, megvalósult. Küzdöttek nehézségekkel és mégis haladtak. A Mamám mesélte, annak idején mindent elvittek tőlük és mégis talpon maradtak. 

Mind, ami a világban jól működik, azt tönkre kell tenni – ez szabály! Időt, energiát és pénzt nem spórolva mindent megtettek azért, hogy a kis gazdaságokat tönkretegyék. Ekkor még mindig próbálkoztak. 

Sajnos sokan feladták és elmentek dolgozni. Ez volt a következő lépcsőfoka a szabadágtól való megfosztásnak. 

Kilátástalanság lett, és szüksége volt az embereknek arra, hogy megéljenek. 

 

Viszont azt zárójelben meg kell jegyezni, azért sokkal nagyobb vállalkozó szellem volt bennük. 

Győzött az elnyomás és a mézesmadzag. Az emberek már nem önállóak, hanem alkalmazottak lettek. 

Az ember belekerült a mókuskerékbe. Munka és munka “fizetésért”. Ezért nagy árat fizettek emberek: kevesebb idő marad a családra, szabad idő is kevesebb lett. Mindezt annak fejében, hogy más jól éljen. 

 

Már akkor is láttam azt, hogy kihasználják az embereket. Tisztelet a kivételnek. 

“Az ember nem rabszolgának született, hanem szabad embernek” 

Biztos vagyok abban, hogy te sem vagy elégedett a jelenlegi munkáddal. Ha igen, kivétel vagy, vagy nem mondasz igazat. 

 

Félelem: Ezt is nagyon hatásosan hozták be a köztudatba. Majd mire már annyira alacsony hangulati szinten voltak az emberek, azután az irányítás gyerekjáték volt. 

Mivel aki fél, nem fog cselekedni. Nagyon rossz hangulati szint – ezt már régen élt pszichológusok is tudták.  

 

Hogyan lehetsz szabad?

 

Ugye van képzelőerőd? Van olyan dolog, amit szívesen csinálnál? 

Ha mindkét kérdésre a válasz igen, akkor kezdd el megtervezni, hogyan jutsz el a célhoz!

Ne add fel a munkád, csak jár nyitott szemmel! 

Amikor megvan a lehetőség, amit szívesen csinálnál, akkor keress olyan embereket, akik az indulásnál segítségedre lesznek. 

 

Fontos Javaslat! 

 

  • Ha elkezded ne add fel! 
  • Ha van egy álmod küzd meg érte! 
  • Ne tűrd el a leértékelést!
  • Kísérletezz! 
  • Alkosd a magad arculatára, amit szeretnél! 
  • Mindig tűzz ki célokat! 
  • Higgy és bízz magadban! 

 

“Ha van egy álmod ne mondj le róla! Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes!” 

 

Olvasd szívesen írásaimat! 

 

Iratkozz fel a Hírlevélre, hogy ne maradj le a következő cikkről sem. 

Megosztom a bejegyzést

További cikkek

Egyéb kategória

Önismeret fejlesztése

Az önismeret fejlesztése egy fontos, de nehéz feladat. Hogyan csináld? Olvasd el cikkemet, és tedd meg a lépéseket!

Egy ember tenyerében levő földből kezd kinőni egy növény
Egyéb kategória

A coaching folyamata

Sokat hallani manapság a coachingról. De miből áll és hogyan is zajlik a gyakorlatban a coaching folyamata?

Szeretnéd felvenni velem a kapcsolatot?

Jelentkezz be hozzám!